Épített örökségünk - hagyatékunk a XIX. század elejétől
abár településünknek nincs olyan múltbéli módos, nemesi származású lakója vagy akár 'csak' egy bőkezű mecénása, aki valamilyen maradandó építészeti remeket alkotott volna Darányban, és bár nem vagyunk feljegyezve országos jelentőségű tárlatok, kiállítások vagy más hírhozó- és öregbítő rendezvények sorában, amely a múltból eredendően a mai napig ékesítene- fényesítene bennünket, itt élőket, de mindezek mellett és ellenére, mi Darányiak, igenis büszkék vagyunk a múltunkra és mindarra, amit sikerült átmentenünk belőle a jelenbe, hogy azután majd az utánunk jövő nemzedékeknek is legyen vele feladata, legyen 'fényezni valója'... Azt pedig, hogy ez sok vagy kevés, az itt következő összegzés után majd döntse el a kedves olvasó. 🙂
I. tétel - "...a templomot s az iskolát!"
ekintsünk hát a messzi múltba! Alább látható egy korabeli, gyönyörű kép Darányról, feltehetően egy képeslap lenyomatáról. Mit látunk rajta? - Elsőre persze az utcát, jobb oldalt egy templommal, baloldalt egy szép, nagy épülettel, és a ... földes utcát középen. A Főutcát, ahogyan a képaláírás elárulja. Mind a mai napig áll a szép, nagy épület, és Istennek hála!, a református templom is. Ha jobban megnézzük, akkor szembeötlik baloldalt egy emlékmű is, láthatunk ehhez hasonlatosat kicsinyke országunkban sokfelé. Ez egy I. Világháborús emlékmű, tetején a csőrében kardot tartó turulmadárral, amely emlékmű a mai napig ott áll a helyén felújítva, kiegészítve a II. Világháború darányi áldozatainak nevével. Igaz, a turulmadarat '45 után valami ügybuzgó 'hazafi' leverte, sokáig egy kő- vagy betongolyó éktelenkedett a helyén, míg aztán a rendszerváltás utáni években Darány Község Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az emlékmű helyreállíttassék, és visszaszálljon rá ősi madarunk, a turulmadár. De - a képet szemlélve - a ma emberének vajon szembetűnik-e még valami? Ha nem, hát elárulom. Nincsenek villanyoszlopok, nincsenek a mindent behálózó vezeték rengetegek, nincs közvilágítás, nincs villany! Borzasztó! 🙁 Ám ezekből a jelekből bizton kijelenthetjük az alábbiakat;
fotó minimum 100 éves, és egyrészt 1918 után kellett hogy készüljön, hisz' az emlékmű a Nagy Háború helyi áldozatainak emlékére állíttatott. Másrészről meg az is biztos, hogy 1925 előtti a felvétel, mivel dokumentálva van, hogy Darány község villamosítása 1925-ben történt. Íme a fotó;
Darány Főutca - utcarészlet balra a református elemi iskolával és jobbra a református templommal
s hogy megőriztük-e mindazt, ami rajta látható? Bizonyosodjon meg róla, kedves Látogató! Az alábbi kép mutatja - majdnem teljesen abból a beállításból -, hogy hogyan is fest községünknek ezen részlete napjainkban.
Darány Rákóczi utca - utcarészlet balra a Hősi Emlékművel, székely kiskapuval, Coop vegyesbolttal
és jobbra a pályázatokból felújított református templommal, egyetlen műemlékünkkel
Református Templom alapkő- letétele 1831-ben volt, ünnepi körülmények között, amelyről ekként emlékezik meg a korabeli krónika, az egyházközség Eseménynaplója:
"1831. Május 11. Letétetett új Templomunknak fundamentuma, Alkalmatossághoz készült ének után az Oratoriumban T.T. Assessor Kovács István Dobszai Prédikátor Úr jeles beszédet mondott, melynek végeztével
az Oratoriumból kijövén a nép, Tek. Fiscalis Xanthus Ignácz {Xantus Ignác (1788-1849) uradalmi jogtanácsos} Úrnak hitvese letette a fundamentum követ, melybe már vakablakba olajba: mártott
rövid emlékeztető cédula egy üvegben be tétetett réz és ezüst pénzzel
együtt. /5-ös, 10-es, huszas/. Következtek más Asszonyságok, T. Tiszteletes Urak, Polgárok s egy oskolás gyermek is, Selem nevezetű. Ezután
ének mondatott. Ebédnél, melyre T. Sárközy V.isp {Sárközy István [sz. 1759. ápr. 22. Kisasszond, † 1845. aug. 29. Nagy Bajom] 1824-től 1836. november 24-ig volt Somogy vármegye másodalispánja} Úr, Tek. Fő Biró
Sárközy Lajos Úr {Sárközy Lajos babócsai főszolgabíró 1824-1840 között} is megjelentek, kevesebben voltunk, mint gondoltuk."
A {kapcsos zárójelben} kékkel írt adatok részben a Wikipédiáról, részben pedig Somogy Vármegye hivatalos oldalairól származnak - szerk.
II. tétel - "Unokáink leborulnak,.."
em lehet tudni, hogy a családoknál, otthon őrzött kincsként fellelhető-e még, vagy készült-e egyáltalán az alább látható fotókhoz hasonlatos emlék a régmúlt idők falusi életének nagy tanúiról, a pajtákról. Aligha. Mert hisz' mit fotózunk általában (hacsak nem vagyunk valamely téma iránt fotóamatőrként elkötelezve)? Hát a családot, a lakásunkat, a szépszobánkat, a virágos udvart, vagy az ott játszadozó kisgyermekeket, botorkálva tipegő idős szeretteinket (hogy az unokáink is láthassák majd...), de ezeken a fotókon csak nagy véletlenséggel van rajta a gazdasági udvar, akkor is csak távoli 'háttér'-ként. Mert hogy ott van, az természetes. A falusi, vidéki élethez hozzátartozott egykoron, mi már abba születtünk bele, örököltük. A látványt is.
ermészetes, hogy ott vannak, ott a helyük - gondoljuk- érezzük. ... azután meg, sok-sok év múltán, ha odanézünk a régi helyre, meglepődünk, megdöbbenünk, hogy nincs ott. Mardosó érzés a szív körül, egy induló végtelen ciklus az agyban, hogy ott van de nincs ott mert ott kellene lennie de nincs ott mert...
- Azért nincs ott, mert megette az idő! - szólal meg aztán a józan ész. A végtelen ciklus megszakad. Csak az üres szomorúság marad bennünk, elveszett emlékeinkkel. Örökre...
e vannak kivételek. Van, aki vagy akik helyettünk tesznek azért, hogy ami régi és szép, emlékezésre méltó, az valamilyen formában fennmaradjon. A '60-as '70-en években több helyről (Rippl-Rónai Múzeum, Szentendrei Skanzen, Népművészeti Múzeum) érkeztek szakemberek, gyűjtők, hogy az akkor még álló, gyűjtésre alkalmas tárgyakat, eszközöket, épületeket katalógusba rendezzék, gyűjtői kartont nyissanak neki, és majdan - ha lehet - az adott múzeumnak átvegyék, begyűjtsék. Ekkor készültek az alább látható szép fotók, a származásuk helyét a képaláírásokban helyeztük el;
Zsúptetős pajta Darány, Rákóczi u. 3. - Jakab József telkén Zsúptetős pajta Darány, Árpád u. 54. - Potonyi Sándor telkén
Ugyanaz a pajta a tulajdonos id.Jakab Józseffel (1898-1987) Ugyanaz a pajta a tulajdonos id.Potonyi Sándorral (1914-1975)
éhány szót még érdemes ejteni a két pajta utóéletéről is, arról, hogy mi lett a sorsuk a fényképek készítése óta...
Potonyi Sándorral (a fotón látható Sándor bácsi unokájával) értekeztem, és megtudtam; a pajta köszöni szépen, jól van, azóta is használatban, hű szolgálatban áll, csupán a zsúptetőt kellett kiváltani cseréptetőre, mert a környéken közel- s távol nem lehet már zsúpoló szakembert találni. Tehát, az Árpád utca 54. szám alatt lakó pajta, kis átalakítással, de továbbra is Darány 'lakója'.
ézzük meg ezután, mi történt a másik pajtával, a Rákóczi utca 3. szám alattival, a Jakab Jóska bácsi telkén állóval?
Mint említettük, a '60-as '70-es években gyakran jöttek muzeológusok, régészek, hogy feltérképezzék, megörökítsék a népi értékeket. Szentendréről gyakrabban jöttek, végül már csak és kizárólag a Rákóczi u. 3. sz. alatti pajtához. Beleszerelmesedtek, ha úgy tetszik, szakembereknél is megesik az ilyesmi. Ebből a 'szerelemből' aztán 'házasság' lett, mert a darányi pajta egy szép napon elköltözött Darányból - 'menyasszony- szöktetés' volt az, nem költözés! -, és megkezdte új életét a Szentendrei Skanzenben. Ez látható oldalt a fényképen, ami kb. 2010-ben készült.
kép előterében álló személyek tatárszentgyörgyi hagyományőrzők, akik Tatárszentgyörgy honlapján emlékeznek meg kirándulásukról, s ott ejtenek szót a pajtáról is:
"A Tatárszentgyörgyi Stípa Egyesület, karöltve hagyományőrző családtagjaikkal és barátaikkal, a szentendrei Skanzenben Pünkösdöltek, de nem is akárhogy.... "...Komoly és megtisztelő lehetőség volt számunkra Tatárszentgyörgyön, Örkényben, Dabason, Budapesten, Szentlőrincen, Bugyin, Kecskeméten szerepelni, de ilyen élményben, mint Szentendrén még nem volt részünk. Festői környezetben, a Dunakanyarban, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, a 60 hektáron felépített, magyar tájegységeket hűen szemléltető, paraszti kultúránkat hitelesen bemutató környezetbe érkeztünk. Stílszerűen szálláshelyünk a Darányi pajtában és szérűskertjében volt..."
